Az interjúalany 1924-ben született Mérken (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye). Beszél családjáról. Hatan voltak testvérek, bátyját a nyilason leventeként elhurcolták, fogságba esett. 1945 januárjában a család három felnőtt tagját az oroszok vitték el a Szovjetunióba málenkij robotra, 3 évre. Miután hazatértek, mindenüket elvette a TSZ. (02:58) Részletesen beszél elhurcolásáról. (06:56) Elmondja a viszontagságos kiutazás után a táborban uralkodó körülményeket. (12:50) Kolhozban kellett dolgozniuk, beszél az ottani orosz civilekkel együtt végzett munkájáról. (15:32) Megemlíti a magyarok és orosz civilek között kialakult kapcsolatokat. A magyarok összetartottak, segítettek egymásnak, mindenkinek loptak ételt. (21:14) Az interjúalany három évig disznók mellett dolgozott, elmondja munkájának részleteit. (23:28) A lágerben és a kolhozban sem erőszakoskodtak a nőkkel. Beszél az életkörülményekről. (31:46) Az interjúalany nagyon megbetegedett, hazajöhetett volna, de nem volt hajlandó egyedül hagyni húgát. Felgyógyulása után tovább kellett dolgoznia. (35:10) Fizetést nem kapott, mivel "adóssága volt". Ezt már idegileg nagyon nehezen bírta elviselni, sokat sírt. (39:46) Beszél hazatéréséről. Alig ismerték fel. Akkor még egész jó életkörülmények voltak a faluban, mindenki dolgozhatott a saját földjén, meg tudtak élni. (46:54)

Az interjúalany beszél a leventemozgalomról, az ott folyó sportéletről (0:29), a katonaságról (3:57), tanulmányairól (9:45), a mezőgazdasági munkákról, a fiatalok ismerkedési, szórakozási lehetőségeiről (11:54), a kollektivizálásról, a kollektív gazdaságokról (14:30), és a román-magyar együttélésről (20:53).

Az interjúalany beszél családjáról, oktatásáról, és arról, hogyan intézte el édesapja, hogy Észak-Erdélybe helyezzék Brassó környékéről a bécsi döntés után (0:40). Szól arról, hogy milyen öröm volt a magyarok bejövetele, valamint arról, hogyan kezdett a gyergyószentmiklósi internátusba járni (5:25), s részletsen leírja az ottani körülményeket, napirendet (9:00). Szól arról, hogy ezt a környezetet tönkretették az egyre súlyosbodó bombázások, majd végül a németek Erdély három megyéjéből kitelepítették a civil lakosságot (12:25). Édesapja úgy rendezte, hogy a vonat közepén legyenek, s ez nagy szerencse volt, mert nem sokkal később sorozatot kapott egy repülőgépről a vonat, de csak az első kocsikat találta el (17:50). Gyergyószentmiklósra azért nem tudott bemenni a vonat, mert éppen akkor törtek át az orosz katonák, amit a németek csak éjjelre tudtak visszaszorítani (22:38). Debrecenbe érve szintén megtámadták őket a repülőgépek, és egy erdőbe futottak. Az egész közel becsapódó lövedékek láttán a kislányból és édesanyjából valahogy minden félelem eltűnt (25:48). Egy Szentgotthárd közelében lévő faluig mentek, ahol befogadta őket egy család, és nemsokára édesapja és a bátyja is csatlakozott hozzájuk. Itt három hétig a pincében laktak a nők, miközben az oroszok rendszeresen zaklatták a kint maradt férfiakat (30:44). Végül arról szól, hogy később hogyan dolgozott a földeken fiúnak öltözve, valamint arról, hogyan segített ápolónőként a pajtában berendezett orosz hadikórházban. Ez az élménye indította el az orvosi hivatás felé (35:05).