Az interjúalany 1923-ban született Budapesten. Beszél gyermekkoráról, családjáról. Édesapja asztalos volt. Több rokon család élt egy házban. Egy családi konfliktus miatt költöztek külön. (01:58) Beszél iskoláiról. Hímzést, ruhakészítést tanult. (06:50) Diákévei alatt egy kiránduláson ismerkedett meg későbbi férjével. Az iskola befejezése után, 1940-ben házasodtak össze. (08:28) Olaszországba akartak menni nászútra, azonban a férj nem kapott útlevelet, így a visszacsatolt Erdélybe utaztak. Később is egyszer visszalátogattak ide. (12:24) A háború közeledett Magyarországhoz. A férjnek nem kellett bevonulnia, mivel létfontosságú volt hivatalában. Az oroszok elől vidékre menekültek, ekkor született az interjúalany második gyermeke. (15:52) Elmondja, hogy élte meg a front átvonulását, a bombázásokat. 1944 decemberétől 1945 áprilisáig a védelmet nyújtó pincében tartózkodtak. (17:58) Elmondja, milyen volt egy átlagos nap a pincében. Újszülött kisgyermeke sajnos nem élte túl a bujdosást, 1 hónaposan elhunyt. (20:38) Másik gyermekét a pincébe betörő orosz katonák majdnem megölték. 14 éves húgát hét orosz katona erőszakolta meg. A védelmére kelő szomszédot lelőtték. (24:08) Újra beszél kisgyermekének haláláról. (26:10) A következő hullámban már orosz tisztek érkeztek, akik elhurcolták férjét. Pár hét múlva elengedték. (28:48) A lakást teljesen kifosztották, csak egy-két bútor maradt. A család Szalkszentmártonba költözött rokonokhoz. A 60 km-es utat gyalog tették meg. Azért mentek vidékre, mert azt remélték, hogy több lesz az élelem. (34:16) Férje nem tudott visszamenni hivatalába. Az újrakezdéshez minden megmentett holmit el kellett adni. (37:30) Az interjúalanyt és húgát az oroszok letartóztatták egy hétre indok nélkül, ez idő alatt újra kirabolták őket. (38:26) Végül a család Václigeten telepedett le, férje itt alkalmi munkákat kapott. (40:16) Beszél a rommá lőtt Budapestről. (41:22) Beszél a háború alatti és a háború utáni hétköznapok nehézségeiről, az újrakezdésről. (44:24)

Az interjúalany beszél gyermekkoráról és oktatásáról a ciszterci gimnáziumban, valamint a cserkészetről (0:08). Szól az 1948-as államosításról, az oktatás folytatásáról, az új intézmény és az ifjúsági mozgalmak keltette ellenérzésről, valamint arról, hogy könyvben is kiadta cserkész örstársaival való 1948-as levelezését (2:45). Szól arról, hogy érettségi után a zirci teológiára jelentkezett, amit azonban megszüntettek, a növendékek egy része pedig disszidált vagy börtönbe került (7:30). Ő a budapesti teológián el tudott végezni két évet, majd katonai szolgálatról visszautasították és rakodómunkásként kellett elhelyezkednie (10:15). Szól arról, hogyan került tudományos segéderőként a pécsi egyetemre, s így hogyan állt vissza értelmiségi alapállása (13:50). Végül részben a rend bátorítása miatt elvégezte a pécsi tanárképző orosz szakát kitüntetéssel, és hogyan kedvelte meg Nyugat helyett a Keletet (15:00). Rendszerellenessége miatt vidékre rakták tanítani, majd úttörő vezetést bíztak rá, végül egy külvárosi iskolában tanított Pécsett, de mindegyikkel jól járt, értékes tapasztalatot és tudást gyűjtött ezen évek alatt (18:36). Szól arról, hogy egy ideje már tudományos írásai jelentek meg pedagógia témakörban, amikor felkérték, hogy fogadjon el egy állást a pedagógia tanszéken. Először a hátrányos helyzetű diákokkal kezdett foglalkozni, majd a romológia szakértője lett, ilyen tanszék felállításában is segédkezett (27:20). Szól a rendszerváltoztatásról, arról, hogy szabadon felvállalhatta hitét, és keresztény nyári szabadegyetemet szervezhetett (35:14). Valószínűleg ez is volt az oka nyugdíjazásának (39:40). Végül arról szól, hogyan segédkezett a Mester és tanítvány című lap elindításában Hoffmann Rózsával együtt (42:50).

Az interjúalany beszél gyermekkoráról, az ortodoxiáról és a kóservágás nehézségeiről, valamint arról, hogyan költöztek Budapestre 1927-ben, és arról, hogy amíg édesanyja élt, betartották a vallási előírásokat, pedig nem volt könnyű a fővárosban (0:20). Szól arról, hogy a Rákosi-rendszerben nehéz volt a hitet megtartani, valamint arról, hogy azért jöttek fel Budapestre, mert édesapja szakmájából nehéz volt vidéken megélni. Szól továbbá az életkörülményekről és a lakáskörülményekről (7:30). Szól családja névváltoztatásairól, valamint arról, hogy első férjét besorozták, és nem jött vissza a háborúból (14:32). Beszél a holokausztról és Szálasi proklamációjáról, valamint arról, hogy egy bombatalálat miatti ijedtségben szülte meg gyermekét, a felügyelő tiszt felesége pedig alig akarta hívni a mentőket (16:25). Szól arról, hogy népes családjából ő, három nővére és a bátyja túlélte a holokausztot, de a bátyja az utolsók között jött haza az orosz hadifogságból (24:12). Szól arról, hogy milyenek voltak az életkörülmények az 1950-es években, arról, hogy nem tapasztalt antiszemitizmust a kommunista rendszerben, és arról, hogy alapvetően szerette azt a rendszert (25:10). Beszél arról, mit gondol Izrael államról és arról, hogy 1989 előtt nem tudott kilátogatni (29:30). Végül pártbizottsági munkájáról szól, és arról, hogy életjáradékot kap a II. világháború alatti szenvedéséért (33:45).