Az interjúalany beszél gyermekkoráról, a II. világháborúval kapcsolatos emlékeiről, a frontról szörnyűségeket mesélő hadtápos német katonák bekvartélyozásáról (0:24). Rátér arra, hogy milyen érdekes volt gyermekszemmel a bombázás vagy egy légiharc (2:45). Szól arról, hogy édesapját kirúgták a háború után, valamint arról, hogy korábban egy gyereklány segített náluk a háztartásban, aki 1945 után sokat segített, például, hogy felvegyék iskolába (4:10). Szól arról, hogy - mint akkoriban rengetegen - vegyész szeretett volna lenni, és végül az újpesti SZTK-nál lett volna erre lehetőség, ám az utolsó pillanatban a szájsebészeten kapott mégis állást. Megkedvelte a fogászatot és többszöri felvételi után végül egy 56-os disszidált helyére vették fel (6:00). Beszél az 1956-tal kapcsolatos emlékeiről: a katonás rendben szotyizó orosz katonákról, illetve arról, hogy a honvágy visszafordította disszidálási kísérlete közben (8:50). Beszél arról, mennyit segített neki fogorvosként a korábbi asszisztensi gyakorlat, valamint szól a Kádár-korszak sikeres foglalkoztatás-politikájáról, de hozzáteszi, hogy a puha diktatúra sokat ártott, hiszen nem egészséges, ha valaki a semmittevésért is pénz kap (10:40). Beszél nagyszüleiről, a Liszt Ferenccel együtt négykezesező nagyanyjáról és a századforduló környékén meggazdagodott nagyapjáról, Bauer Ferencről, aki megalapította Deákvárat, amit Vác Rózsadombjának szánt (12:50). Szól a Horthy-korszak jólétének paradox oldalairól, valamint arról, hogy Deákvár alapítójának lányának lenni inkább rossz pontnak számított a diktatúrában (19:30). Beszél a Deákvárat Vác többi részétől elválasztó különbségről és a hasonlóságokról (21:55). Beszél a Rákosi-rendszerről, a rádiók elkobzásáról 1945 után, valamint az iskolák államosításáról (23:30). Szól arról, hogy határozottan megkönnyebbült a mindennapi élet már Sztálin halálától kezdve (25:45), valamint az iskolában folyó ideológiai átképzésről (30:45). Végül Deákvár jelenéről és jövőjéről szól, valamint arról, hogy származása ellenére sem érezte soha, hogy Deákvár az "övé" lenne (41:22).

Az interjúalany beszél magáról, családjáról, tanulmányairól, munkájáról (0:16), nagyszüleiről, egyik nagymamája kilakoltatásáról 1952-ben (4:37), szülei foglalkozásáról (6:56), a második világháborús óvóhelyükről (7:35), a helybeli zsidókról (8:49), a szovjet megszállásról, a szovjet katonák viselkedéséről (10:59), a bombázásokról, civilek elhurcolásáról (12:10), a pénz elértéktelenedéséről a háború után (13:49), feketevágásról, tiltott pálinkafőzésről (15:00), az egyházi iskolák államosításáról (16:14), a földjeik államosításáról (17:52), az 1956-os forradalom helyi eseményeiről (18:19), a TSZ-ről, erőszakos téeszesítésről, édesapja megveréséről (19:11), az első tévéjéről, nyaralásról (19:56), a romániai forradalommal kapcsolatos emlékeiről (20:20), a rendszerváltoztatásról, és a kárpótlásról (20:57).

Az interjúalany beszél arról, hogy hogyan érintette családját az oroszok bejövetele és a rekvirálás, illetve hogyan ment ki az orosz hadsereggel Németországba, hogy kocsijukat és állataikat meg tudja menteni. Beszél a svábok és magyarok háború előtti együttéléséről, illetve a II. világháborút követő kitelepítésekről is. 0:37--hogyan érkeznek meg a településre az oroszok, hogyan rekviráltak, hogyan vették el tőlük a szekerüket, hogyan csatlakozik az orosz sereghez, hogy a kocsijukat megmentse; 11:0--hogyan vonul tovább az orosz katonákkal Németország felé, hogyan szereznek szénát szerezni a helyi lakosoktól; 15:5--hogyan jöttek haza Németországból; 19:40--hogyan éltek kisebbségiként, hogyan tanultak meg magyarul, hogyan éltek egymás mellett a németek és a magyarok; 23:26--hogyan sikerült megúszniuk a kitelepítést, hogyan érintette a falusiakat a kitelepítés, milyen volt az élet a II. világháború után, kiket telepítettek a svábok helyére