Az interjúalany beszél a családjáról (0:29), édesapja Horvátországból történő átszökéséről Magyarországra, akit a család többi tagja is követett (0:46), ahol először egy tanyán éltek (4:46), a ráksi iskoláról (6:45), II.világháborúval kapcsolatos emlékeiről (7:41), a háború alatti élelmiszerellátásról (11:24), az 1945 utáni újrakezdésről (12:13), tanulmányairól, nyári munkáiról, pályakezdéséről, a fizetési viszonyokról (13:40), a kulákok, svábok helyzetéről (21:05), a korabeli árakról (22:53), a békekölcsönről, a Rákosi-korszak megszorításairól, padlássöprésről, beszolgáltatásról (24:19), a közveszélyes munkakerülőkről (27:35), a szocialista ünnepekről (29:46), a katonaságról (32:48).

Az interjúalany 1934-ben született Rózseszentmártonon (Heves megye). Beszél családjáról. Egy nővére született, apja bányász, anyja háztartásbeli volt. Elmondja gyermekkorának történetét. Arra emlékszik, hogy a II. világháború végén a falu többször gazdát cserélt a németek és az oroszok között. A szovjet megszállás után több orosz katonát beköltöztettek a családhoz. (02:24) Elmonjda diákéveinek élményeit. A történelmet, földrajzot és matematikát szerette a legjobban. Gimnáziumba Egerbe járt, majd felvették az orvosi egyetemre, de azt otthagyta, hogy tisztiiskolába mehessen. (04:46) 1956-ban katonatiszt volt, disszidálni akart, de elfogták és bebörtönözték. A forradalom kitörésekor szabadult. Kispesten többedmagával védte a Határ utat a szovjetek és az ÁVH ellen, de először nem voltak fegyvereik, nehézkesen tudtak csak szerezni. Beszél a kialakult harcokról. (11:40) Beszél a forradalom után börtönben töltött éveiről. (13:20) A katonai bíróság 1957 januárjában első fokon halálra ítélte, másodfokon helybenhagyták. 1958-ban kegyelmet kapott és 15 évre változtatták büntetését. Összesen 14 évet ült. Elmondja, hogy melyik börtönökben raboskodott, milyenek voltak a körülmények, milyen munkákat kellett végeznie. (23:18) Beszél az amnesztiáról, amely csak a köztörvényesekre vonatkozott, ezért a börtönüzemekben elkezdtek sztrájkolni a politikai foglyok. Nem ettek, vizet sem ittak, végül csak négyen tartottak ki. Nyolc nap után folytatták a munkát, addigra az interjúalany már 46 Kg-ra fogyott le. (28:42) Elmondja 14 év utáni szabadulását, letelepedését a börtönévek után. (31:14) Újra beszél a börtönben uralkodó körülményekről, a kevés és rossz minőségű élelemről. Az őrök fizikai erőszakot csak ritkán alkalmaztak. (38:02) A szabadlábra helyezés után rendőri felügyelet (REF) alá került 10 évre, folyamatosan megfigyelték. Az erdészetnél kezdett favágóként dolgozni, majd asztalos lett. Mivel háza is leégett kölcsönöket vett fel, maszekolnia kellett. (45:30)

Az interjúalany beszél családjáról, gyermekkoráról, az akkori idők megélhetési körülményeiről (0:20), majd rátér az üveggyári munkára, az üzemi balesetekre és a miskolci ipar kiépítésére (4:00). Szól oktatásáról, az egyházi iskolák államosításáról, valamint arról, miért számított osztályidegennek és ezt hogyan tudta mégis kikerülni (08:40). Szól a kulturális élet megélénküléséről 1953 és 1956 között, a korábban reakciósnak tartott Szabó Lőrinc miskolci előadóestjéről (13:42). Beszél az 1956-os forradalom miskolci eseményeiről, a jó kezdeményezésről, de az ávósok meglincseléséről is, valamint arról, hogy egy anyuka még mutogatta is a fiának a holttesteket (18:50). A megtorlást is említi, így például Nagy Attila költő ítéletét és börtönbüntetését (21:50). Mesél egyetemi éveiről, a gyermekvállalásról és a továbbtanulásról (22:26), majd népművelői munkájáról és eredményeiről, illetve arról, hogyan lett szakfelügyelő (25:00). Visszatér 1945-ös élményeire, a cserekereskedelemre, a pincében való bujkálása (34:42). Végül arról is szól, hogy a lakásukban elszállásolt román pilóták a királyuk fényképét állították ki, valamint arról, hogy az egyik pilótának amputálni kellett a lábát (36:14).