Leírás: Az interjúalany beszél háborús gyermekkoráról, mikor a pincében való bújkálás inkább játéknak tűnt (0:25). Szól arról, hogy 1947-ben, a lakosságcsere során nem kívántak áttelepülni Csehszlovákiába. Elkerült azonban a sátoraljaújhelyi szlovák iskolába (1:24). Tanulmáynait a budapesti tanítóképzőn folytatta, ahol viszont Csehszlovákiából kitelepített magyarok tanították őket (4:45). Budapesten élte át az 1956-os forradalmat, a Köztársaság téri kollégiumban. Látták, hogy lövik szét a teret. Később a nevelők átvitték őket az Orczy útra, hogy biztonságban legyenek (6:25). A Kádár-korszak elején nagy volt a bizonytalanság, például abban is, hogy mi lesz a szlovák kisebbséggel (9:30). Visszatértek az iskolába, ahol nagyon színes volt a magyar és szlovák kulturális élet (10:40), majd elkezdett dolgozni, és 1961-től szülőfalujában, Bükkszentkereszten tanít (11:30). Szól a helyi szlovák közösség elmagyarosításáról, ami a millenium környékén kezdődött (14:24), majd a szlovák népszokásokról, ételekről, valamint a nyelv megőrzéséről, korábban a magyar nyelven való megszólalásért kapott iskolai büntetésekről (16:40). Viszzatér a Rákosi-rendszer terrorjára és mindennapi életére. Az úttörőmozgalomról, a személyikultuszról, a kommunista propagandának rájuk, mint iskolásokra gyakorolt befolyásáról is szól (20:38). Végül a rendszerváltoztatás hatásairól, annak elmaradásáról, valamint a pedagógus és a rendszer viszonyáról beszél (26:00).