Az interjúalany beszél arról, hogy hatottak életükre a zsidótörvények, hogyan kerültek a hatvani gettóba (0:18), illetve hogyan fosztották őket ki a csendőrök (3:20). Beszél arról, hogy bekerültek a cukorgyári gyűjtőbe, később bevagonírozták őket, a Kassánál felszálló csendőrök átadták őket a németeknek, miután rájöttek, hogy nincsenek további értékeik (6:10). Szól megérkezésükrőkl, a szüleitől és rokonaitól való szétválasztásról, Auschwitzról (9:10). Szól arról, hogyan vetkőztették le, alázták meg, borotválták le és etették meg őket (12:52). Beszél arról hogy egy időre Krakkó közelébe mentek dolgozni, ahol a zsidó felügyelőtiszt megverte, mert rá volt kényszerítve (19:20). Később visszavitték őket Auschwitzba, ahol megtudták, hogy a rokonaikat már elgázosították (27:15). Szól arról, hogy az SS eladta őket a német hadiipar számára, így az augsburgi Messerschmidt-gyárba mentek dolgozni. Itt már saját ágyuk és edényeik voltak, ihattak bármikor (35:20). 1945 áprilisának elején áttelepítették a gyárat, de ott már nem dolgoztak, hanem földbe ásott bunkerekben laktak (39:22). Itt fenyőtobozt gyűjtöttek fűteni, és itt érte őket egy vasúti kocsiban a felszabadulás. Az amerikai katonák látták el őket, néhányan a hirtelen hozzáférhető élelmiszer miatt halt meg. Később az UNRRA és izraeliek segítették, de nem akart Izraelben letelepedni, hátha él még az édesapja (42:50).

Az interjúalany beszél születéséről, és arról, hogy gyermekkorában nagy beteg lett a mandulájával (0:00). Beszél sommás szüleiről, arról, hogy nagyapja nem szerette az urakat, és megütötte az intézőt, valamint arról, hogy miként kísérték el a szüleiket (1:35). Szól arról, hogy nagyon beteg lett a lába és mankóval kellett járnia (7:35). Egyik nap egy mellette elhaladó úri kocsin ülőket leköpött, mire az úr felvette és elküldte kórházba (10:00). A kórházban hárman aludtak egy ágyban, de gyorsan megműtötték (13:05). Szól a háború utáni jegyrendszerről, és arról, hogy lányok hajsütését vállalta piszkavassal, hogy pénzt keressen (16:52). Beszél a megszállásról, arról, hogy akkoriban gomba helyettesítette a húst, az intelligens német katonákról és az erőszakoskodó oroszokról, valamint az ukránokról. Az oroszok elől két másik lánnyal egy hordóban bújtak el (19:34). Szól arról, hogy a háború után a nincsteleneket ki akarták telepíteni a svábok helyére a Dunántúlra, ami nem nagyon tetszett a családnak, de belekényszerültek. Nagyon szomorú volt, ahogy még egy ideig ott laktak velük együtt azok, akiket kitelepítettek. De öt évvel később mindenki vissza tudott költözni a saját lakásába. Csendőr nagybátyjáról is beszél, aki bújkált a háború utáni időkben (23:57). Végül oktatásáról, művelődéséről szól, arról, hogy a párttitkár is örült annak, mennyire jól tudja az oroszt, valamint férjével való megismerkedéséről szól (31:48).

0:00 családi háttér, gyermekkor, elmeséli a szovjet katonák garázdálkodásait a háborúban 3:43 gyermekként nem volt nehéz életük, felidézi az életkörülményeiket, a szőlőjüket elvették tőlük háromszor is, édesapja azonban balesetben halt meg 6:42 a háború alatt az édesapja munkájából éltek meg, ő cipészmester volt, utána pedig jegyrendszert vezettek be, húst, tejet, cukrot, kenyeret csak jegyre lehetett kapni, a cukorhiány miatt nem tudott rendes anyatejet adni a gyermekének 12:08 a háború idején Szegváron éltek, az orosz katonák mindent elvittek, amit értek, többek között a kerékpárjukat is, a harci eseményeket egy bunkerban vészelték át 21:10 az 1956-os forradalomból nem sokat vettek észre, említ egy kis epizódot, amikor egy szovjet katona majdnem agyonlőtt egy civilt