Az interjúalany beszél családjáról és oktatásáról (0:36), majd a II. világháborúval kapcsolatos emlékeiről, a légitámadásokról és a megszállásról (2:23). Szól a mezőgazdaság helyzetéről a Rákosi-rendszer alatt (6:26), majd beszél katonai szolgálatáról (7:21), különös tekintettel a tiszti kiképzésről és a határőrszolgálatról (10:25). A korai Kádár-korszak mindennapi életéről, házasságáról és családjáról beszél (16:50), majd rátér a késői Kádár-korszak jó gazdasági körülményeire (21:40). Végül visszatér édesapjának oroszországi hadifogságára (27:35).

Az interjúalany 1934-ben született Rózseszentmártonon (Heves megye). Beszél családjáról. Egy nővére született, apja bányász, anyja háztartásbeli volt. Elmondja gyermekkorának történetét. Arra emlékszik, hogy a II. világháború végén a falu többször gazdát cserélt a németek és az oroszok között. A szovjet megszállás után több orosz katonát beköltöztettek a családhoz. (02:24) Elmonjda diákéveinek élményeit. A történelmet, földrajzot és matematikát szerette a legjobban. Gimnáziumba Egerbe járt, majd felvették az orvosi egyetemre, de azt otthagyta, hogy tisztiiskolába mehessen. (04:46) 1956-ban katonatiszt volt, disszidálni akart, de elfogták és bebörtönözték. A forradalom kitörésekor szabadult. Kispesten többedmagával védte a Határ utat a szovjetek és az ÁVH ellen, de először nem voltak fegyvereik, nehézkesen tudtak csak szerezni. Beszél a kialakult harcokról. (11:40) Beszél a forradalom után börtönben töltött éveiről. (13:20) A katonai bíróság 1957 januárjában első fokon halálra ítélte, másodfokon helybenhagyták. 1958-ban kegyelmet kapott és 15 évre változtatták büntetését. Összesen 14 évet ült. Elmondja, hogy melyik börtönökben raboskodott, milyenek voltak a körülmények, milyen munkákat kellett végeznie. (23:18) Beszél az amnesztiáról, amely csak a köztörvényesekre vonatkozott, ezért a börtönüzemekben elkezdtek sztrájkolni a politikai foglyok. Nem ettek, vizet sem ittak, végül csak négyen tartottak ki. Nyolc nap után folytatták a munkát, addigra az interjúalany már 46 Kg-ra fogyott le. (28:42) Elmondja 14 év utáni szabadulását, letelepedését a börtönévek után. (31:14) Újra beszél a börtönben uralkodó körülményekről, a kevés és rossz minőségű élelemről. Az őrök fizikai erőszakot csak ritkán alkalmaztak. (38:02) A szabadlábra helyezés után rendőri felügyelet (REF) alá került 10 évre, folyamatosan megfigyelték. Az erdészetnél kezdett favágóként dolgozni, majd asztalos lett. Mivel háza is leégett kölcsönöket vett fel, maszekolnia kellett. (45:30)

Miskolcon született 1946-ban, apai és anyai ágon is erős a kötődése Miskolchoz. A helyhez, ahol élt rendkívül nagy hatással volt rá - ezzel kapcsolatban meséli el személyes és családi élményeit(0:11). Muzeológusként a '70-es években is és később is a temetők történetével foglalkozott. Valamint a miskolci kilátó történetével is foglalkozott(2:27). Visszaemlékezik a gyermekkorában még tiltott disznóölésekre is(4:33).1956-ra már nem gyermekként, hanem történészként emlékezik vissza. A forradalom alatt nem mehetett ki az utcára, de a szüleitől pontosan tud az eseményekről(5:19). Az utca, ahol a család lakott, többször is nevet változtatott, az interjúalany ennek okairól beszél(6:18). Dobrossy István a Bacsó utcai általános iskolába járt. A helyi nyomdák történetét is bemutatja - személyes élményein keresztül(8:25).1960-ban a mai Földes Ferenc gimnáziumba került, ennek az intézménynek a történetéről beszél. A koedukált iskolában fa, vagy vasipari tanulmányokat lehetett végezni(11:27).Érettségizése után értesült a Czinege honvédelmi törvényről, melynek a lényege az, hogy az egyetemi tanulmányok előtt is be kell vonulni a honvédségbe. Az iskolával kapcsolatban kellemes élményei vannak(14:02). Bár tisztában van azzal, hogy a szovjet és a náci ellentét, valamint 1956 megosztja az embereket, de az elesett hősöknek meg kell adni a tiszteletet(15:30). Tanára, Mádai Gyula ajánlotta be a Hermann Ottó Múzeumba(18:17). 1964-ben történelemből és néprajzból felvételizett. Az egyetemi és hallgatói életélről is mesél - köztársasági ösztöndíjasként nagyon jól élt(19:37). A katonaéveire visszaemlékezve elmondja, hogy együtt szolgált pl Hoboval és más közéleti személyiségekkel(22:15).Államvizsgázása után az egyetem alkalmazásában maradt, mint tanársegéd, ösztöndíjas. Járt Grúziában is(23:31). 1968-ban Csehszlovákiában volt, a bevonulás előtt pár nappal sikerült hazajutnia(24:39). 1973-ban visszatért Miskolcra, és a Hermann Ottó Múzeum alkalmazottja lett - ezt sikerült komolyan felvirágoztatni. Munkatársai és a múzeum sorsáról is mesél(26:15). Búcsút intett az említett múzeumnak, és átment a helyi levéltárhoz, majd innen 18 év munka után nyugdíjba vonult (31:39). A várostörténeti munkáját a sajtó rendelekezésére is bocsátotta. Ebben a munkában rengeteget tanult, fejlődött. Erről mesél(33:10).A levéltár a szakmai társasági élet központja volt, ezt nagyon szerette is. De a nyugdíjazása után sajnos a megbecsülése után nagyon megcsappant. Emelett a jelenlegi munkájáról és tapasztalatairól beszél(37:28). Tavaly egy miskolci várostörténeti munkája jelent meg - és kiemelet fontosságot tulajdonít a miskolci víznek. Továbbá a terveiről és személyes múltjáról, eredményeiről is összefoglalja a gondolatait(40:28).