0:00 családi háttér, gyermekkor, édesapja kikerült az orosz frontra, ahol életét vesztette, sosem látta az édesapját, így édesanyja egyedül nevelte 3:33 gyerekként besegítettek a mezőgazdasági munkákba 4:00 1950-ben kezdődtek a kitelepítések, egészen 1952-ig tartott, őket 1952 júniusában telepítették ki, felidézi ezt a napot, egy órájuk volt arra, hogy amit elvisznek, összeszedjék 7:23 bevagonírozták őket, elszállították őket, Ebesre internálták őket a Hortobágyra 11:06 egy tanyán egy istállóban szállásolták el az internáltakat, tisztálkodni nem tudtak, egy gémeskút állt a rendelkezdésükre 13:47 mezőgazdasági munkákra fogták őket, központi étkeztetés volt, de a minősége az átlagnál is rosszabb volt 17:43 ősz végén hazakerül, de betegen, végül felépült, a szüleit 1953-ban engedték haza, de csak Zalaegerszeg mellé egy pincébe költöztek, 1956-ig laktak ott, akkor visszaszerezték a lakást, de kifosztva, minden faanyagot eltüzeltek belőle időközben 20:45 nevelőapja az erdészetnél tudott elhelyezkedni, ő ipari tanulónak ment, asztalosnak tanult 22:30 mesél a későbbi családi eseményekről és a vállalkozásáról 27:00 háborús emlékeit idézi fel, bolgár katonák foglalták el a falujukat, de azokról nincs negatív emléke 29:26 a jugoszláv határ el volt aknásítva, katonaként a határőrökhöz műszaki alakulathoz került, ezért sokat tudott a jugoszláv határzárról, de ezt a szakaszt később fölszedték 35:00 1956-ban megalakult a helyi nemzetőrség

A nagykanizsai interjúalany beszél gyermekkoráról. Anyai ágon horvát, apai ágon magyar családból származik. (02:10) Német nyelven kezdte el iskolai tanulmányait, közben Magyarország is belesodródott a világháborúba, ez az oktatásra is kihatott, több iskolába is áthelyezték osztályát. (04:36) A háború után piarista gimnáziumban tanult, amelyet átalakítottak általános iskolává, majd államosították az iskolát és a tanulókat szétszórták Nagykanizsa különböző oktatási intézményeiben. 1949-ben fejezte be az általános iskolát. (06:10) Ezután kezdte el újra gimnáziumi tanulmányait humán szakon, kiváló pedagógusok oktatták. Beszél a tudós tanárokról, a diákéletről. (12:30) Nem vették fel a BME-re, elsősorban családja és saját vallásossága miatt. 1953-tól Budapesten autószervizben kapott segédmunkási állást. (15:30) 1954-ben felvételt nyert a Miskolci Egyetem gépészmérnök szakára. Beszél egyetemi éveiről, tanárairól, hallgatótársairól. (19:34) Miskolcon élte át az 1956-os eseményeket. A budapesti események hatására Miskolcon is forradalmi események zajlottak, több ember életét veszítette. Az egyetemen nemzetőr zászlóaljat hoztak létre, ebbe az interjúalany is belépett. (23:30) November 4-én vonultak be Miskolcra az orosz katonák, több helyen tűzharc alakult ki, két egyetemi hallgató is életét veszítette, sok volt a sérült. (27:20) A túlerővel szemben a forradalmárok megadták magukat, megpróbáltak hazaszökni, de a még tartó harcok miatt ez nehézségekbe ütközött. Az interjúalany 4 nap alatt ért haza Nagykanizsára. (30:28) Pár hét után visszatérhetett Miskolcra. Hallgatótársaival többször tiltakoztak a szovjet és állami ünnepélyeken. 1956 fordulópontot jelentett az interjúalany életében. (33:28) Egyetemi évei után a MÁV-nál majd a Nagykanizsai Gépgyárban dolgozott. Elmondja itt végzett munkáját. A 80-as években igazgatóvá, majd vezérigazgatóvá nevezték ki.

Az interjúalany elmeséli 1944-es születésének körülményeit a székesfehérvári Bory-várban (0:20), majd rátér a második világháborúra, a bombázásokra (1:40). Szól arról, hogyan építette apránként újjá a Bory-várat Bory Jenő 1959-ig (5:35). Beszél arról, hogyan élte át az Üllői úton az 1956-os szabadságharcot (7:40). A nagy harcok kezdetén a pincébe vonultak, de megjelentek az oroszok ott is, de csak állatorvos édesapja sebészi szolgálataira volt szükségük (10:10). Szól arról, milyen csodálatos nyarakat élt át gyermekként a várban (10:50), majd nagyanyjáról szól, aki kitűnően gondozta a várat és környékét, és budapesti művésznő létére gazdálkodni kezdett a vár környékén a nehéz ötvenes években (13:10). Szól oktatásáról (15:10), majd arról, hogyan lett művész nagyapjából (16:10). Elmeséli, hogy Bory Jenő 1914-ben Szarajevóban volt, ott nyert egy pályázatot Ferenc Ferdinánd emlékművének megalkotására. Ebből a háború miatt nem lett semmi, de a pályázaton nyert némi pénzt és sok inspirációt a Bory-vár megtervezéséhez (18:30). Az interjúalany azt is elmeséli, hogyan bújtattak családokat a vár nagy pincéiben (21:00), majd azt, hogy nem államosították soha, valamint azt, hogyan építették puszta kézzel az épületet (22:30). Végül arról szól, hogy most kik élnek a várban és hogyan gondozzák az építményt (25:14).