Az interjúalany beszél arról, hogy a Felvidékről Pápára ment tanulni az internátusba. Magyarország német megszállásakor hosszú útra vitték őket a nyugati frontra dolgozni, ahol többször életveszélybe került. Egyszer az útszéli répát kezdték el enni, de a tiszt közéjük lőtt. Szól arról, hogyan mentették meg őket az amerikai katonák. Mikor igazolták, hogy magyarok és nem önkéntesek, biztosították a napi ellátásukat. Szól arról, hogy Csehszlovákiába visszakerülve fehér levelet kaptak, vagyis azt, hogy csak később telepítik ki őket. Ő azonban többször átszökött Magyarországra, hogy előkészítse tanulmányait a pápai kollégiumban. Erre azért volt szükség, mert otthon nem volt lehetőség magyar nyelven tanulni. Szól arról, hogy milyen méltányos volt az oktatási intézmény, még a tandíjat is visszaadták neki, amikor értesültek nehéz sorsáról. Szól arról, hogy miként kellett visszaszöknie dédanyja temetésére, majd arról, hogy nem engedték vissza, mondván, hogy már ott is lehetett magyarul tanulni. Csehszlovákiában besorozták katonai munkaszolgálatra, ahol bányában dolgozott. Közben a menyasszonyával öt évig csak levélben tudta tartani a kapcsolatot. Egyszer engedélyeztek nekik határbeszélgetést, és ekkor el is jegyezte. Amikor 1955 tavaszán Prágába utazott útlevélért, de a hivatalnok szó szerint ki akarta lökdösni. Végül sikerült átjönnie és megházasodnia, majd 1957-ben végleg Magyarországon telepedtek le. Végül szól későbbi életéről és az orvosi hivatásról.

1974-ben született Marosvásárhelyen. Szülei falusi származásúak.Édesapja és édesanyja is Székelyföld sznmagyar területeiről származnak(0:07). László Andor gyerekkoráról, családjáról és iskolaéveiről mesél(1:29).A 30 évvel ezelőtti nemzetiségi viszonyok Marosvásárhelyen még a magyarok javára dőltek, de ma már nem. A magyar-román tannyelvű iskolák működéséről is szót ejt(3:31). Román barátai korábban és ma sincsenek. De ez általános tendencia(5:41). Gyerekkorának légköre hasonlatos lehetett a Rákosi korszakéval(6:56). A besúgók nem csak románok voltak, akadtak köztük magyarok is - akárcsak a Román Kommunista Párt Központi Bizottságában(7:39). Romániában ekkoriban a román államadósság visszafizetése miatt óriási megszorításokra került sor. A benzin-, áram-, melegvízkimaradások teljesen rendszeresek voltak mindenhol Romániában(8:38). A boltokban csak a teljesen alapvető élelmiszereket lehetett kapni. Ezekkel a körülményekkel kapcsolatban László Andor elmesél pár személyes történetet(10:55). Az interjúalanynak se rossz, se jó élményei nem voltak az általános iskolával kapcsolatban(13:41). Az ideológiai képzés a "Haza sólymai" és a "Pionier" nevű szervezetkben valósult meg. László Andor mesél az egyenruhás diákévekről, a rendszer szabályairól(15:16).A középiskolát a Bolyai János középiskolában végezte, amely szintén egy vegyes nyelvű oktatási intézmény volt. Érezhető volt a rivalizálás a magyar és a román osztályok között(17:22).Az interjúalany a román osztályzási rendszerről, valamint a tanári karról is mesél(21:05). A román történelmet egy párthű tanár is tanította, aki a magyarokról is teljesen negatívan nyilatkozott(21:53).A '89-es román forradalom nagyon meghatározta az életét(ekkor 16 éves volt). Az interjúalany forradalom eseményeiről és személyes tapasztalatairól beszél(24:02). A Bolyai középiskola a forradalom után teljesen magyar nyelvűvé szeretett volna válni, de a román hatóságok nem engedték. Az interjúalany is részt vett a döntés elleni tiltakozásokban(27:06). Aktivitásának nem voltak következményei, nem korlátozták semmiben(28:49). A forradalom után szinte az első megalakuló párt, az RMDSZ volt - ez jelzi a magyar összefogást. Emiatt soviniszta román ellenlépések követték egymást. Ezt részletezi az interjúalany(30:24). 1990 januárjában kezdődött el a gyűlölködés, és márciusra teljesen elharapódzott a helyzet. Ekkor egy marosvásárhelyi békés, néma, magyar tüntetés szerveződött - ebből robbantak ki a marosvásárhelyi események (32:23).Az interjúalany a marosvásárhelyi márciusi eseményeket pontosan, kronológikusan elmeséli(33:25).László Andor nem sérült meg, nem is harcolt, de ott volt a tiltakozó tömegben és még a sebesülteket is szállított(40:26).

Az interjúalany beszél gyermekkoráról, az ortodoxiáról és a kóservágás nehézségeiről, valamint arról, hogyan költöztek Budapestre 1927-ben, és arról, hogy amíg édesanyja élt, betartották a vallási előírásokat, pedig nem volt könnyű a fővárosban (0:20). Szól arról, hogy a Rákosi-rendszerben nehéz volt a hitet megtartani, valamint arról, hogy azért jöttek fel Budapestre, mert édesapja szakmájából nehéz volt vidéken megélni. Szól továbbá az életkörülményekről és a lakáskörülményekről (7:30). Szól családja névváltoztatásairól, valamint arról, hogy első férjét besorozták, és nem jött vissza a háborúból (14:32). Beszél a holokausztról és Szálasi proklamációjáról, valamint arról, hogy egy bombatalálat miatti ijedtségben szülte meg gyermekét, a felügyelő tiszt felesége pedig alig akarta hívni a mentőket (16:25). Szól arról, hogy népes családjából ő, három nővére és a bátyja túlélte a holokausztot, de a bátyja az utolsók között jött haza az orosz hadifogságból (24:12). Szól arról, hogy milyenek voltak az életkörülmények az 1950-es években, arról, hogy nem tapasztalt antiszemitizmust a kommunista rendszerben, és arról, hogy alapvetően szerette azt a rendszert (25:10). Beszél arról, mit gondol Izrael államról és arról, hogy 1989 előtt nem tudott kilátogatni (29:30). Végül pártbizottsági munkájáról szól, és arról, hogy életjáradékot kap a II. világháború alatti szenvedéséért (33:45).