Az interjúalany beszél délvidéki gyerekkoráról, Trianon következményeiről, Délvidék visszacsatolásáról (0:38), a családja Jugoszláviából való kitelepítéséről, és általában a kitelepítésekről (4:33), az '50-es évekről, és annak eredményeiről (8:27), az úttörővasút építésében játszott szerepéről, és a Rákosival való találkozásáról (10:52), katonaként átélt élményeiről, Mindszenty bíboros kiszabadítójáról (17:33), letartóztatásáról, Dinnyés Lajos közbenjárásáról az érdekében, és szabadulásáról (25:54), a forradalom utáni helyzetről a hadseregben, a karhatalmistákról (30:43), 1956 utáni elhelyezkedéséről segédmunkásként (33:07), egyetemi végzettségéről (35:59), végül a rendszerváltoztatásról, az Aszódi Művelődési Ház vezetőjeként vállalt szerepéről, a Történelmi Igazságtétel Bizottságról, a rehabilitációjáról, és a hazaárulásról (37:10).

Az interjúalany beszél gimnáziumi éveiről, pályaválasztásáról, első munkahelyeiről és munkáiról. Mesél az evangélikus egyház rendszerváltoztatás előtti és utáni működéséről és presbiteri tevékenységéről. 1:00--családja, származása, édesapja lelkészi tevékenysége 5:37--az 1956-os eseményekkel kapcsolatban őrzött emlékei 8:39--gimnáziumi évei és pályaválasztása, miért az építész pályát választja, miért nem sikerül az első felvételije 14:44--milyen családi hatásokra köteleződik el az egyház mellet 17:43--milyen szakmai elismerésekben részesül 18:35--első munkahelyei, munkái, az általa tervezett templomok 26:10--mikor és kapcsolódott be az evangélikus egyház tevékenységébe, hogyan lesz presbiter 35:15--mit csinál még a munkája mellett, hogyan él előtte az apja példája, Ordass Lajosról őrzött emlékei, miért kötnek az egyház tagjai kompromisszumot az állammal, Káldy Zoltán tevékenysége, az egyház nehézségei a rendszerváltoztatás előtt és után

Az interjúalany beszél gyermekkoráról, családjáról, munkás szüleiről (0:12), majd rátér arra, hogy gyerekként milyen játékokat játszottak, hol aludtak (5:00). Beszél az ünnepekről, a karácsony megünnepléséről (8:20). Szól II. világháborús emlékeiről, a bombázásokról, valamint arról, hogy kiszedették a fülbevalókat a lányok füléből, nehogy a szovjetek kitépjék (10:57). Szól a svábok kitelepítéséről Solymárról. A listáról az utosló pillanatban vették le őket, mert édesapja foglalkozására szükség volt, de sok rokonukat kitelepítették (13:18). Szól arról, hogy sokan elásták az értékeiket abban a reményben, hogy még visszatérhetnek. Szól az első és második transzportról, valamint arról, hogy Karlsruhe környékén barakkokban szállásolták el a kitelepítetteket (17:00). Egyik kitelepített sógora 1954-ben egy felhívás hatására Ausztráliába települt, ahonnan még ma is levelezik a két család (21:00). Megemlíti az 56-os forradalmat (22:48), majd rátér arra, hogy a kitelepítés után nem volt tanítás sokáig, ő pedig dolgozni kezdett. Először az óvodában segített be, majd kitanulta az esztergályos szakmát (23:40). Később irodai munkára került, békekölcsönt kellett váltania, majd végül a faiparban kezdett dolgozni. Itt ismerte meg a férjét is, aki később iparengedélyt váltott ki (27:10). Arról is szól, hogy sokan félelemből magyarosították a nevüket (31:50). Végül a Kádár-korszak jobb életkörülményeiről szól, a rengeteg munkáról, ami az ország újjáépítéséhez kellett. A fejlődést jól jelzi, hogy nem kellett annyi gyermekkoporsót készíteni, mert a gyermekhalandóság nagyban csökkent. Szól arról is, hogyan élénkült meg a németországi rokonokkal való kapcsolattartás 1956 után (32:30).