Az interjúalany beszél arról, hogy milyen volt a két világháború közötti időszak Magyarországon, különös hangsúllyal Bethlen István és Klebelsberg Kuno tevékenységére. Elmeséli, hogy hogyan érte el őket a háború Debrecenben, és hogyan menekültek egyre nyugatabbra, egészen Németországig a front elől. Szól az amerikai katonák Németországba való bevonulásáról is. 0:5--származása, családja; 1:37--emlékei a debreceni bombázásokról; 2:7--milyen volt a két világháború közötti helyzet, Bethlen István és Klebelsberg Kuno tevékenysége, hogyan kezd készülni az ország a háborúra; 11:51--hogyan védekeztek a légitámadások ellen és hogyan zajlottak a debreceni bombázások; 16:33--hogyan menekültek el Debrecenből Zircre, majd onnan Bakonybélbe; 20:27--hogyan kerültek át Balatonboglárra, majd innen Veszprémen keresztül Kőszegre; 25:0--hogyan találtak munkát Kőszegen; 27:10--miért menekültek el Debrecenből, milyenek voltak a német katonák; 32:44--hogyan menekültek el Kőszegről Ausztriába, majd innen Bajorországba; 37:15--milyen emlékei vannak az amerikaiak bevonulásáról

Az interjúalany a gyerekkori lakhatási körülményeiről és családtagjairól beszél(0:07). A háború alatt a német megszállás közben nem érték a családot atrocitások, sőt a gyerekek sokszor cukrot is kaptak a német katonáktól(0:54). Visszaemlékezik a szőnyegbombázásra, valamint arra is, hogy 1942-ben az édesapját behívták katonának. Édesanyja 3 gyerekkel maradt hátra(2:23). 1943 tavaszán jött haza a frontról, a Don-kanyarról, mert aknaszilánk érte(3:19). A német kivonulás után jöttek a partizánok, majd pedig az oroszok - de ők sem bántottak senkit(4:40).1948-49-ben végzett az iskolában, továbbtanulnia nem lehetett. Így napszámba járt kapálni(5:58). Az interjúalany a háború előtti uradalmi viszonyokról, munkákról mesél(6:54). Majd pedig a szovjet megszállással kapcsolatos személyes tapasztalatait meséli el - úgy emlékszik vissza, hogy a szovjetek szerették, tisztelték a szegény embereket(8:58). A háború alatt a ház helyén sáncokat ástak a katyusák számára, valamint az interjúalany a környék anyagi veszteségeiről is mesél(13:10) A háború után elkezdődött az élet, épült az ország, ennek ellenére a Rákosi rendszert nagyon nehezen élték meg(14:35). Csatári Miklósné a beszolgáltatásról és annak menetéről mesél(15:27). Népnevelő munkákat is kellett végezniük, melynek keretében különböző mezőgazdasági szerződéseket kötöttek(16:36). A Rákosi korszak mezőgazdasági programjának teljesítéséről és annak körülményeiről mesél(18:44).A karhatalmi terrorból annyira nem érzékeltek semmit, mert az ÁVÓ-sok Tatabányán tevékenykedtek. De az '56-osok elleni megtorlásokról tudott. Az ő családja nem vett részt sem a fegyveres, sem a fegyvertelen ellenállásban(20:47).A csaldájában is voltak ÁVÓ-sok, de nem otthon "dolgoztak"(22:48). Az egyik ÁVÓ-s testvére hazakerült, majd nemsokára egy balaesetben meghalt, a másik pedig szolgálat alatt halt meg(24:08). A forradalom ideje alatt Kocson nem voltak nagyobb fegyveres megmozdulások. Az interjúalany ezzel kapcsolatban mesél el néhány történetet. A család inkább meghúzta magát(25:37). A budapestre rendelt egyik ÁVÓ-s testvére részt vett a Rádió épületének védelmében. Erről és más '56-os eseményekről hallhatunk történeteket(27:46).A Kádári éra elviselhetőbb volt. Könnyebben lehetett kölcsönhöz, földhöz stb-hez jutni(30:00).A Kocs környéki 3 TSZ egyesült, erről beszél az interjúalany(31:10).Nagyon sajnálja, hogy ezt a jól működő TSZ-t megszüntették a rendszerváltoztatás után(32:46).Csatári Miklósné a család TSZ-be való belépéséről mesél( 33:54).A faluban voltak kulákok, néhányukat jobban elmarasztalták, néhányukat kevésbé(37:04).

Az interjúalany beszél deportálásuk előzményeiről, és magáról a deportálásról (2:30), újdonsült lakhelyükről, amelynek egy disznóólt jelöltek ki (14:36). Beszámol a rengeteg családot érintő deportálások hátteréről, majd visszatér a kitelepítés színhelyén uralkodó körülményekre, betegségekre, lakóhelyük változásaira, melyeket hosszan részletez (18:15).