Az interjúalany beszél a svábok kitelepítéséről, és arról, hogy nem voltak tagjai a Volksbundnak, mégis kitelepítették (0:10). Szól arról, hogyan éltek majdnem két évig nagy szegénységben a szászországi Pirna városában (3:00). Beszél hazatérésükről, a katonák elől való bujkálásról (5:10), majd az újrakezdésről, a lakás és a munka megszerzésének nehézségeiről, valamint hosszú ideje tartó betegségéről (10:00). Szól arról, hogy azért szenvedtek svábként, mert magyarok akartak lenni, valamint arról, hogy a málenkij robotra küldöttek kapnak kártérítést, ők azonban nem (18:44). Beszél gyermekkoráról, a néptáncokról (20:00), valamint a II. világháborús emlékeiről, valamint arról, hogy sosem szerette a Volksbundot (21:10). A szovjet katonákról, rekvirálásról, éhezésről való emlékeiről is szól (21:50).

A 91 éves Palásthy úr Kassán született. Beszél arról, hogyan fogadták Csehszlovákiában élő magyarként a bécsi döntést (0:00), majd rátér az ottani oktatás leírására (4:35), különös tekintettel a nyelvtanulásra (9::02) és a szórakozásra, művelődésre (12:30). Beszél második világháborús katonai szolgálatáról és ausztriai brit hadifogságáról (17:45). Ottani esküvőjéről (23:40) is szól, valamint a hazatérés nehézségeiről (26:20). Szól a Benes-dekrétumokról és a többnemzetiségű Csehszlovákia felépítéséről (28:15). Rátér a szlovák nacionalizmusra és a csehszlovák-magyar lakosságcserére (32:35). Magyarországon a szegedi tanítóképzőben helyezkedett el, ahol meglepte az ottani osztálytagozódás a felvidéki egyenlőség után (36:12). Beszél a szovjet rendszer kilépüléséről, a szaktudás hiányáról, és bátyja koncepciós peréről (39:03). Szól arról, miként figyelték őt is, mikor tanárcsere programon vett részt Szabadkán (44:24). Szemét operáltatni Svájcba szeretett volna utazni, ezért előtte és utána el kellett mennie az ÁVH-ra (47:38). Beszél arról, hogyan kérték fel később az ávósok, hogy legyen a csapatuk edzője (49:20).

Az interjúalany beszél születéséről, és arról, hogy gyermekkorában nagy beteg lett a mandulájával (0:00). Beszél sommás szüleiről, arról, hogy nagyapja nem szerette az urakat, és megütötte az intézőt, valamint arról, hogy miként kísérték el a szüleiket (1:35). Szól arról, hogy nagyon beteg lett a lába és mankóval kellett járnia (7:35). Egyik nap egy mellette elhaladó úri kocsin ülőket leköpött, mire az úr felvette és elküldte kórházba (10:00). A kórházban hárman aludtak egy ágyban, de gyorsan megműtötték (13:05). Szól a háború utáni jegyrendszerről, és arról, hogy lányok hajsütését vállalta piszkavassal, hogy pénzt keressen (16:52). Beszél a megszállásról, arról, hogy akkoriban gomba helyettesítette a húst, az intelligens német katonákról és az erőszakoskodó oroszokról, valamint az ukránokról. Az oroszok elől két másik lánnyal egy hordóban bújtak el (19:34). Szól arról, hogy a háború után a nincsteleneket ki akarták telepíteni a svábok helyére a Dunántúlra, ami nem nagyon tetszett a családnak, de belekényszerültek. Nagyon szomorú volt, ahogy még egy ideig ott laktak velük együtt azok, akiket kitelepítettek. De öt évvel később mindenki vissza tudott költözni a saját lakásába. Csendőr nagybátyjáról is beszél, aki bújkált a háború utáni időkben (23:57). Végül oktatásáról, művelődéséről szól, arról, hogy a párttitkár is örült annak, mennyire jól tudja az oroszt, valamint férjével való megismerkedéséről szól (31:48).