Az interjúalany 1926-ban született Kiskunfélegyházán. Fiatalon cselédként szolgált több helyen, nagyon jó sora volt, munkaadóit szüleiként szerette. Részletesen beszél munkájáról. (03:50) A II. világháború után önállóan próbált boldogulni, különböző gyümölcsöket, növényeket termesztett. (05:58) 1950-ben megnősült. Korábbi városföldi munkaadója adott neki kukoricaföldet. (06:52) Az 1956-os forradalom után bérbe kapott földet, lovat vett. Elmondja, hogy az állatai nagy részét (tehenet és lovat is) elvette a TSZ, ahol fogatosként kellett dolgoznia, amíg gépesíteni nem kezdtek. Utána szőlővel foglalkozott. (12:32) Beszél a TSZ-ben végzett munkájáról. Nem volt hajlandó belépni az MSZMP-be, így nem kaphatott magasabb fizetést. Elmondja, hogy a nyereségosztásnál a TSZ-elnök és a protekciósok mennyivel többet kaptak. (20:14) Beszél arról hogyan változtak az idő előrehaladtával a körülmények, a TSZ már engedte, hogy a háztájon is tartsanak állatokat. A fejlődés mellett azonban a TSZ mindig sok hibával működött. (25:46) A párttagok sokkal előnyösebb helyzetben voltak, nagy kedvezményeket kaptak. (29:52) Visszatérve beszél az 1945-ös földosztásról. Az interjúalany is igényelt földet. A környéken elsősorban a katolikus és a református egyház birtokait vették el. (33:02) Beszél a Rákosi-korszakban kötelező beszolgáltatásokról. Ellenőrök figyelték az aratást, sokszor a meghagyott terményeket titokban, éjjel vitték el. Hogy több termény maradhasson meg, az interjúalany leitatta az ellenőröket. (37:38) Beszél a TSZ szőlőjében végzett munkákról. Sok nővel dolgozott együtt szüretkor. (40:16)

Az interjúalany beszél a családjáról (0:29), arról, hogy férjét 1945-ben behívták katonának, de végül nem kellett bevonulnia (2:01). Beszámol a szovjet megszállásról, a katonák viselkedéséről (3:53), a Rákosi-korszakról, arról, hogy bátyja hogyan úszta meg a letartóztatást (15:42). Mesél a téeszesítésről, beszolgáltatásról (20:16), jegyrendszerről (21:16), a feketevágásokról (22:22), arról, hogy a bátyját hat hónapra internálták az ’56-os forradalom után (26:55). Kitér tanulmányaira (31:11), arra, hogy a karhatalmisták közül többen nemzetőrnek öltöztek, hogy becsapják a forradalmárokat (31:56). Megemlíti, hogy mennyi halottat követelt az aknaszedés (33:35), majd rátér a forradalom utáni disszidálásra, az internálásokra (36:24).

Miskolcon született 1946-ban, apai és anyai ágon is erős a kötődése Miskolchoz. A helyhez, ahol élt rendkívül nagy hatással volt rá - ezzel kapcsolatban meséli el személyes és családi élményeit(0:11). Muzeológusként a '70-es években is és később is a temetők történetével foglalkozott. Valamint a miskolci kilátó történetével is foglalkozott(2:27). Visszaemlékezik a gyermekkorában még tiltott disznóölésekre is(4:33).1956-ra már nem gyermekként, hanem történészként emlékezik vissza. A forradalom alatt nem mehetett ki az utcára, de a szüleitől pontosan tud az eseményekről(5:19). Az utca, ahol a család lakott, többször is nevet változtatott, az interjúalany ennek okairól beszél(6:18). Dobrossy István a Bacsó utcai általános iskolába járt. A helyi nyomdák történetét is bemutatja - személyes élményein keresztül(8:25).1960-ban a mai Földes Ferenc gimnáziumba került, ennek az intézménynek a történetéről beszél. A koedukált iskolában fa, vagy vasipari tanulmányokat lehetett végezni(11:27).Érettségizése után értesült a Czinege honvédelmi törvényről, melynek a lényege az, hogy az egyetemi tanulmányok előtt is be kell vonulni a honvédségbe. Az iskolával kapcsolatban kellemes élményei vannak(14:02). Bár tisztában van azzal, hogy a szovjet és a náci ellentét, valamint 1956 megosztja az embereket, de az elesett hősöknek meg kell adni a tiszteletet(15:30). Tanára, Mádai Gyula ajánlotta be a Hermann Ottó Múzeumba(18:17). 1964-ben történelemből és néprajzból felvételizett. Az egyetemi és hallgatói életélről is mesél - köztársasági ösztöndíjasként nagyon jól élt(19:37). A katonaéveire visszaemlékezve elmondja, hogy együtt szolgált pl Hoboval és más közéleti személyiségekkel(22:15).Államvizsgázása után az egyetem alkalmazásában maradt, mint tanársegéd, ösztöndíjas. Járt Grúziában is(23:31). 1968-ban Csehszlovákiában volt, a bevonulás előtt pár nappal sikerült hazajutnia(24:39). 1973-ban visszatért Miskolcra, és a Hermann Ottó Múzeum alkalmazottja lett - ezt sikerült komolyan felvirágoztatni. Munkatársai és a múzeum sorsáról is mesél(26:15). Búcsút intett az említett múzeumnak, és átment a helyi levéltárhoz, majd innen 18 év munka után nyugdíjba vonult (31:39). A várostörténeti munkáját a sajtó rendelekezésére is bocsátotta. Ebben a munkában rengeteget tanult, fejlődött. Erről mesél(33:10).A levéltár a szakmai társasági élet központja volt, ezt nagyon szerette is. De a nyugdíjazása után sajnos a megbecsülése után nagyon megcsappant. Emelett a jelenlegi munkájáról és tapasztalatairól beszél(37:28). Tavaly egy miskolci várostörténeti munkája jelent meg - és kiemelet fontosságot tulajdonít a miskolci víznek. Továbbá a terveiről és személyes múltjáról, eredményeiről is összefoglalja a gondolatait(40:28).