0:00 a második világháború idején kislány volt, és Szombathelyen élt 1:11 a legsúlyosabbak a bombázások voltak, a vasútállomás közelében laktak, ami fokozott veszélyt jelentett számukra, minden szirénázáskor elmenekültek otthonról 2:32 az iskola is a vasút közelében volt, az iskolásokat az iskolaudvaron ásott árkokban vezényelték a gyerekeket, az iskolát is találat érte 3:31 1944. március 4.-én volt a legsúlyosabb bombázás, ők azt belvárosi házak pincéiben vészelték át, a házuk szerencsésen túlélte a bombázást 5:35 az iskola lebombázása után a szabadban tanultak, a bombázások között röpcédulákat szórtak 7:40 látja a Németországba gyalogosan indított zsidókat, a szomszédjaikat is elvitték, a szombathelyi Palace-t is lebombázták, az áldozatok bennégtek, mert a nyilasok nem engedik elindítani a mentést 10:13 az oroszok bejövetelekor az édesapjától elvették az órát, kabátot, cipőt 11:13 a háború utáni iskolai élményeiről mesél, a nagyszünetben „sajtónegyedórát” tartott nekik egy diák, a többi szünetben menetelniük kellett, és kötelezően esti fáklyás felvonuláson vettek részt 12:59 a népi kollégiumokról mesél, az iskolákban a gyermekeket a szülők származása szerint tartották nyilván, és a különböző társadalmi csoportokból meghatározott keretszámok voltak az egyetemre 15:18 felveszik a jogi karra, minden második héten nagygyűlés volt, ahol hetente megszégyenítettek egy-egy diákot 16:10 1956-ban felvonult a pécsi diákokkal együtt, negyedéves joghallgató volt ekkor, felszólalt egy egyetemi gyűlésen, a szüleihez utazott haza, de nem tudott utazni, mert az orosz beavatkozás elindult 17:50 a gyűlésen felszólaló diákokat eltávolították az egyetemről, hazament a szüleihez, megpróbált más jogi egyetemre bejutni, de nem sikerül, elment ezért gyárba dolgozni, hogy jó véleményt írjanak róla, sikerül így Szegedre felvételizni 21:20 hiába végezte el az egyetemet summa cum laude, nem kapott állást, Sopron annak idején zárt város volt, határsáv-igazolvánnyal lehetett belépni, ide egy volt iskolatársa segített elhelyezkedni

Sztranyák Ferencné Csehszlovákiában, Nagykéren született. Ott élte át az orosz megszállást, majd 1947-ben a lakosságcsere keretében Cinkotára, majd Csengődre telepítették. Kemény munkával sikerült önálló otthont teremteni a faluban. (00:00-02:30) származás, család; (02:30-08:50) szlovák-magyar viszony, népviselet; (08:50-11:24) az I. bécsi döntés hatásai; (11:24-16:20) szovjet megszállás a faluban; (16:20-22:20) áttelepítés, lakosságcsere; (22:20-24:00) megtelepedés Csengődön, tanya; (24:00-29:00) beszolgáltatás, szakszövetkezet, faluba költözés, építkezés; (29:00-33:13) mindennapi élet, munka.

Az interjúalany beszél gyermekkoráról és oktatásáról a Debreceni Református Kollégiumban (0:25). Feleleveníti II. világháborús emlékeit, a debreceni tankcsatát, illetve az orosz katonák erőszakoskodását (3:30). Külön szól arról, hogy kétszer is el akarták vinni málenkij robotra, de végül megmenekült (06:20). Visszatér iskoláira (9:04), kiemelve a szakérettségisek szerepét (10:30). Tanárként Debrecenben (12:26), majd Sopronban helyezkedett el, s utóbbival kapcsolatban szól még a "kuruc-labanc" kulturális különbségről is (14:35). Beszél az általa szervezett és országossá növekedett fizikaversenyekről (17:25), majd arról, hogy mennyiben volt hátrány a kommunizmus ideje alatt egyházi iskolában tanítani (19:13). Szól arról, hogy miként maradhatott meg egy-két egyházi iskola az államosítások ellenére is (20:50). Végül a családalapításról, boldogulásukról és a családjáról szól (24:03).