Leírás: Az interjúalany beszél családjáról, és arról, hogy később ugyanabban a teremben tanított hittant, ahol iskolásként az ateista klubot kellett szerveznie (0:07). Elmeséli, hogy mi indította arra, hogy a papi hivatást válassza. Egy építőtáborban Sztálinvárosban ráomlott egy árok fala. Bár fel volt véve újságírónak és dramaturgnak is, mégis győrbe ment kispapnak (1:35). Szól az 1956-os forradalomról, arról, hogy bölcsen Nyúlra vitték őket, hogy a püspök úr szőlőjét szüreteljék (7:45). November elején kimehettek, és látták, hogy az ÁVO székháza előtt bokáig álltak a jelentések, amit az emberek átvizsgáltak. Ők is megtalálták, hogy az egyik professzoruk besúgó, ezért a püspök el is helyeztette (10:10). Arról is szól, hogy a győri halottak temetésén ők is részt vettek, valamint arról, hogy a rektor unokahúgát Mosonmagyaróváron lőtték le (11:20). Szól a pufajkásokról, akik a forradalom után 1-2 évig élet-halál urai voltak (14:00). Beszél az erőszakos téeszesítésről, arról, hogy egy idős férfit kabátban megizzasztottak, majd 30 km-re tették ki a házától, hogy hazagyalogoljon, így aztán egy hét múlva meg is halt. Néhányan elrejtőztek az erdőbe, és agyba-főbe verték őket, mikor megtalálták (14:50). 1957 március 15-e előtt nagy razziák voltak, náluk is, és kis híja volt, hogy forradalmi verseket találjanak az interjúalanynál (19:56). Szól arról, hogy felszentelése után Sopronba került, ahol illegális táborokat szervezett a Balatonra. Egy jószándékú újságíró kérdezősködése nyomán azonban ez kiderült, így elhelyezték Győr külvárosába (22:50). Szól arról, hogy itt elődje felakasztotta magát, és ez okozott nagy nehézségeket (27:20). Elmeséli, hogy milyen kedvesen fogadták a laktanya orosz katonái, mikor a gyerekekkel bementek hozzájuk betlehemezni, valamint azt, amikor a "bajszos püspökhöz", vagyis az Állami Egyházügyi Hivatal emberéhez mentek el (29:45). Végül arról szól, hogy miként kapott plébániát, és hogyan költözött hozzá édesapja is (34:55).