0:00 családi háttér, Budapesten született, de a családja Zala megyéből származik, később Nagykanizsára költözött a család 1:56 12 éves korától levente, de mellette cserkész is volt, a levente-mozgalom katonásabb volt, tartottak légoltalmi oktatást is, később Szálasi mozgósította a leventéket 5:45 ő egy olyan alakulathoz került, amelyet a fronton vetettek be, Marcalinál, de egyetlen puskalövés nélkül hadifogságba estek 7:01 letartóztatják őket azonnal, és a szovjet büntetőtörvénykönyv alapján elítélik őket, szovjet állampolgárokká minősítve a foglyokat, még 1963-ban is kettős állampolgárként kapta meg a szovjet legfelsőbb bíróság döntését, amivel rehabilitálták 9:43 a Gulág a lágerek főhatóságának volt a neve 11:32 a láger egy önálló gazdasági egység volt, katonák irányították, a környező munkahelyekre közvetítették ki a munkaerőt, kötelességük volt a gazdaságos működés 14:18 az élelmezés, és a ruházat, az életkörülmények elégtelenek voltak a túléléshez, 50-60%-os volt a halálozási arány 16:34 a nélkülözések mellett sokan lelkileg vagy szellemileg sem bírták a lágeréletet 18:25 a lágerban megtanult oroszul, később tolmácsolt is, és megtanult írni-olvasni orosz nyelven 19:36 a táborban beszélgetőtársa volt Szolzsenyicin is 22:17 a magyarokkal való találkozási lehetőség kevés volt, a rabok között viszont mindig létezett az összetartás 23:18 2002-ben végigjárta azokat a helyeket, ahol Ukrajnában 18-20 évesen raboskodott, de a táborok nyomát eltüntették 25:40 a lágerben a honvágy volt a legnehezebb, ez akkor tört rá az emberre, amikor volt ideje elgondolkodni 27:13 többször volt a tábori élete során kórházban, az első öt évben háromszor kapott vérhast, később már jobban megedződött 28:16 csak hazaérkezésekor tudta meg, hogy a családja megvan még, eleinte attól féltek, hogy nem kiszabadulnak, hanem jobban eldugják őket 31:57 1953. december 1.-én érkezett meg Nagykanizsára, de már júliusban Lembergen voltak, a várakozás oka az volt, hogy Rákosi eleinte nem akarta befogadni őket 33:12 magyar földre lépve rögtön gorombáskodtak velük, kutyás és géppisztolyos őrök várták őket 34:53 a család előbb megtudta, hogy él, mert valahogy sikerült egy levelet elküldenie 36:20 hazaérkezésekor nekiállt az emlékiratai megírásának, meg akarta örökíteni mindazt, amin keresztül ment 38:20 hazatérése után könyvelőként helyezkedett el, később leérettségizett, pénzügyi szakvizsgákat tett 39:13 az 1956-os eseményekre emlékezik vissza, elsősorban a rádió és a különböző újságok tudósítottak a budapesti eseményekről, Nagykanizsán viszonylag csendben teltek a forradalom napjai 40:52 ő a nemzeti bizottság tagja volt, a közeli községekbe ment ki, és a közellátás zavartalansága érdekében felmérte, hogy milyen tartalékai voltak a településeknek, később ezért a szerepéért kirúgták az állásából, de sikerült visszakerülnie 41:59 mint volt fogolyt, figyelemmel követték, hétköznapi emberként élte az életét a továbbiakban

0:00 a Testnevelési Főiskolán töltött éveiről beszél, a férfiak akkor csak két év szolgálat után jelentkezhettek, a mindennapi egyetemi életre emlékezik vissza 4:31 a fiúk fokozatosan eltűntek a padokból, mert egyre többen kikerültek a frontra, a hirdetőtáblán pedig megjelentek a gyásztáviratok 7:51 mesél a kosárlabdában elért eredményeiről, a mesél a különböző sportágakról 9:45 a Margit-híd felrobbantásáról mesél, két ismerőse a robbantás túlélője volt, az ő történetüket mesél is 13:09 mesél a légiriadókról, és a bombázásokról, ezek egyre sűrűbbek lettek 18:05 1944 őszén még elindult az oktatás, de a létszám már nagyon megcsappant, novemberben az évnek vége lett, mert a katonaság költözött be az épületekbe, de ő nem tudott hova menni, a családja elmenekült már Szegedről, csak úgy maradhattak, hogy állományba vették őket 22:20 később ott sem maradhattak, egyik évfolyamtársához ment, de a házat találat éri, így egy kocsival és egy menetlevéllel átmenekülni Pestre, ott egy családnál lakott márciusig 24:18 az utazás nem volt könnyű, mert a vonat szakaszosan járt, Nagykőrösig jutott el, onnan gyalog ment Kecskemétre, onnan pedig Szegedre utazott, májusban Budapestre tehervagonok tetején tudott visszautazni 26:57 a háború után a kosárlabdát folytatta, nem volt sportmezük, cipőjük, nem kaptak a pályán kívül semmit 30:41 a háború után a semmiből kellett indulni, az üzletekben nem volt kapható semmi, a háború után, amikor gyermeke volt, nem volt tüzelőjük 34:12 mesél az inflációról, és a jegyrendszerről 37:02 a férjét feljelentették a népbíróságon, de felmentették, viszont ez a meghurcolás nagyon súlyos teher volt a családnak, mindennap várták azt, hogy jönnek értük 39:35 a férje nem taníthatott tanár létére, ezért órásmester lett, csak 1962-ben tudott tanárként elhelyezkedni 45:08 1949-ben áthelyezték a tanárképző főiskolára, így lett tanár 46:37 mesél az ötvenes évek sportéletéről, a szovjet szisztémát akarták a bajnoki rendszerben megvalósítani 49:40 a Munkára, Harcra Kész mozgalomról mesél

Az interjúalany szülei földművesek voltak, ő maga is tanyasi iskolába járt. Gyerekkorára és a pusztai életre emlékezik vissza(0:08).Édesapja 18 évesen vonult be az első világháborúba, szerencsésen túl is élte a harcokat(7:10).Férje a második világháborúban fogságba esett, először Romániában, majd a Szovjetunióban raboskodott. Az ő háborús történetéről mesél(9:28).Antal Jánosné arról mesél, hogyan kérte meg a férje a kezét, s hogy a házasságnak akkoriban milyen feltételei voltak akkoriban(17:29).A Horthy-korszakban rendezett anyagi körülmények között éltek, ezzel kapcsolatban a szűkebb családi kör történetéről is beszél(18:57).Az édesapja a helyszínen élte át Budapest ostromát. Édespja és saját háborús élményeiről beszél(21:25).Az interjúalany a gyerekkori földműves munkáiról mesél(23:58).A szovjet megszállással kapcsolatban elmeséli, amikor először találkozott vörös katonával. Beszámol a fosztogatásokról és az erőszakoskodásokról(25:15).1949-ben kilakoltatták a családot a tanyájukról és egy lakást kaptak helyette. Az új körülményeket eleveníti fel(34:02).Ezt a videot nem lehet tájmkódolni...